Ha rövidre szeretnénk zárni a kérdést, akkor azt írnánk, hogy igen, jelenleg sokba kerül az akkumulátorcsere egy elektromos autóban. Azonban ez mégsem ennyire egyszerű. Ez ugyanis csak az új alkatrészekre vonatkozik, és akkor, ha jelen időről beszélünk.
Azonban nem mehetünk el szó nélkül a már ma is létező alternatívák mellett, melyek tekintetében elmondható, hogy az idő nekik dolgozik. A jövőben biztos, hogy lesz többféle megoldás is, melyek ráadásul olcsóbbak is lesznek.
Sokat kérdezik: akkumulátorcsere, biztosítás, töltőállomások száma?
Ezek azok a jellemző félelmek, amik a leggyakrabban megfogalmazódnak azokban, akik fontolgatják egy elektromos autó vásárlását. Az idő nekünk dolgozik mindhárom esetben, mivel minél jobban elterjednek ezek a gépjárművek, annál nagyobb lesz a fejlődés minden téren!
Ma már ott tartunk például, hogy biztosítást elektromos autóra is bármikor tudsz kötni, például az Allianz Hungáriánál. Ők például élen járnak ezen a területen, mivel az elsők között térképezték fel az elektromobilitás járműveit és a tulajdonosaik igényeit.
Minél nagyobb számban vannak jelen az elektromos autók az utakon, annál több és nagyobb töltési teljesítményre képes töltőállomást fognak telepíteni.
Sajnos az akkumulátorcsere viszont ma még valóban igen költséges tud lenni. Kifejezetten drága lesz, ha egy teljes akkupakkot cserélni kell. Még jó, hogy már ma is vannak a pontos problémától függően eltérő alternatívák.
A teljes akkumulátorcsere igen sok pénzbe kerül
Talán a legnagyobb rémálom egy elektromos autós számára, hogy egyszer majd egy az egyben cseréltetni kell a jármű energiatároló egységét. Ez ugyanis a jármű legdrágább alkatrésze.
Ha az energiatároló egységek veszítenek a tárolókapacitásukból, akkor ezt akkumulátor degradációnak nevezzük. Ehhez intenzív és hosszú távú igénybevétel, valamint sok töltési-merülési ciklus szükséges. Ez azt eredményezi, hogy bár a feltöltés ideje csökken, a hatótáv is.
Azonban ez a kisebbik baj, ugyanis így még használható a gyári erőforrás, ami nem adta meg magát. Ezzel a degradációval együtt kell tudni élni. Ez még mindig jobb, mint az, ha egy meghibásodás akkucserét eredményez.
A gyári akkumulátorok esetén jelenleg nagyjából 50-100 ezer forintos árral számolhatunk kilowattóránként. Így például egy 50 kWh kapacitású energiatároló egység nagyjából 2,5-5 millió forint körül mozog.
Nem csoda, hogy ezt mindenki szeretné elkerülni. Viszont ma már vannak azért alternatív megoldások is!
Van B terv is!
Ma már akkumulátorok esetén is találkozhatunk használt alkatrészekkel. Ha ilyet találunk, akkor abban biztosak lehetünk, hogy sokkal olcsóbb lesz, mint egy teljesen új beszereltetése. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy egy használt esetén nem 100%-os állapotú egységet fogunk beszerezni.
Elmodható, hogy bár jelenleg igen költséges egy akkumulátorcsere, a technológia fejlődésének köszönhetően időbel ez is olcsóbbá válik. A lényeg, hogy ismerjük a már ma is elérhető alternatív megoldásokat.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)