Tanácsok kezdő óvodás anyukáknak

Az óvodába szoktatás nehéz a gyermeknek is, de az anyának is. Elérkezett az idő az elválásra, legalábbis a nap nagyobb részét külön tölti ezután az anya és a gyermeke. Elcsépelt gondolat, hogy minden fejben dől el, de bizony így van. Ezért kell előre, időben szokni a gondolatot, hogy a pici óvodába fog járni és nem az anyjával tölti el a napot.

Örülni kell vele együtt, hogy már ekkora és megteszi az első lépését, amikor a szülő már csak támogatni tudja anélkül, hogy együtt lenne vele fizikailag. Ez egy teljesen új világ lesz, a gyermek bekerül egy kis közösségbe, számos új dolgot fog megtanulni.

Ismerkedjünk meg az óvodával!

Érdeklődjünk utána, hogy van-e arra lehetőség, hogy még a beszoktatás előtt körül nézhessünk az óvodában, akár a gyerekkel, akár anélkül. Jó, ha az első nap van már valami ismerős dolog, és az óvónéni sem teljesen idegen.

Az óvodákban általában tartanak nyílt napot, ahol meg lehet ismerkedni az óvónénikkel, a csoport szobával, az udvarral, játszós délelőttöket is tartanak sok helyen. Ezek remek lehetőségek, ne hagyjuk ki! A gyermek így megismerheti az ovit, a játékokat, a szabályokat.

A napirend

Az óvoda bizonyos szabályok mellett működik, ami minden oda járó gyermeknek egyfajta biztonságot ad, rendszeressége megnyugtatja a gyereket. Ebben a szülők sokat tudnak segíteni azzal, hogy a változtatásokat, amelyek szükségesek fokozatosan vezessük be.

  • tervezzük meg a reggeli kelést, a reggelizést, legyen idő mindenre, hogy nyugodtan indulhassunk el hazulról.
  • tervezzük meg az utat, hogyan megyünk óvodába, gyalog, busszal, autóval? A sétát általában szeretik a gyerekek, mert közben beszélgetnek. Autóval sokkal gyorsabb, ráérünk később indulni.
  • tervezzük meg, hogy hány órára megyünk a gyerekért az oviba, hogy ő is fel tudjon rá készülni.
  • ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk ott aludjon az oviban, akkor célszerű már otthon is altatni ebéd után, az óvodai házirendről pontosan meg lehet tudni az ebéd idejét és a csendes pihenőt.
  • óvoda után mindig legyen idő csak vele foglalkozni, hogy elmesélhesse mi történt vele, mit tanult, milyen élménye és gondolatai voltak. Ezekből az együttlétekből tudunk mindketten töltekezni.
  • tervezzük meg az estéket is, hogy mindenre legyen idő, ne kelljen kapkodni. Legyen idő a fürdésre, a fogmosásra és a mesére is.

Gumis óvodás lepedő forgalmazása akár az interneten is nagy választékban megtalálható, így a szükséges holmikat egy helyről és gyorsan szerezhetjük be.

Összegezve

Nagy dolog egy gyermek életében, amikor óvodába kezd járni. A szülők sokat tehetnek annak érdekében, hogy kellően felkészítsék a gyereket az ovis létre. Ha minden kérdésére megkapja a választ, érdeklődve várja az első napot és a szülő is nyugodtan engedi el a kezét.

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)