Repülővel utaznánk, de félünk? Az aviofóbia legyőzhető!

Utazni szinte mindannyian szeretünk, ám vannak olyanok, akik szinte rettegnek a repüléstől. Nekik sem kell feltétlenül lemondaniuk a kalandos nyaralásokról. Akár távoli tájakra is elutazhatnak, ha sikerül legyőzniük félelmüket. Ez pedig egyáltalán nem lehetetlen.

Kérjünk segítséget!

Amennyiben meg akarunk szabadulni a repülésiszonytól, az Onlinepszichológus.net szakemberei segítséget nyújthatnak ebben nekünk. Vannak ugyanis olyan módszerek, amelyekkel sikeresen mérsékelni tudjuk félelmünket, vagy akár teljesen meg is szüntethetjük azt.

Az aviofóbia ugyanis megnehezíti, vagy akár teljes mértékben lehetetlenné is tudja tenni azt, hogy repülőre szálljunk. Pedig a távoli tájakra csak ily módon tudunk eljutni. Ma már a fapados légitársaságoknak köszönhetően az anyagi szempontok is jóval kedvezőbbé váltak, éppen ezért igazán kár, ha emiatt kellene lemondanunk egy teljesen új, fantasztikus élményről.

Nem csupán a távolságok legyőzése miatt érdemes a repülést választanunk, hanem azért is, mert ez a legbiztonságosabb lehetőség az utazásra, ráadásul ez a leggyorsabb is. Így több időnk marad felfedezni egy addig ismeretlen, izgalmas tájat vagy várost.

Mit érdemes tudni az aviofóbiáról?

Nem is gondolnánk, de nagyon sokan éreznek szorongást a repüléssel kapcsolatban. Majdnem a lakosság fele küzd azzal, hogy valamilyen formában felül tudjon kerekedni ezen a félelmen. Az is igen gyakran előfordul, hogy már maga a gondolat előidézi a félelmet, a repüléssel együtt járó kontrollvesztés, azaz az, hogy nincs ráhatásunk a folyamatra, akár pánikhoz is vezethet.

Érdekes módon ebben a kérdésben nemi eltérések is vannak, s a nők gyakrabban szenvednek ettől a nehézségtől, ráadásul korosztályt tekintve a fiatal felnőttek körében a leggyakoribb.

A szorongás leküzdésére többféle módszert is megpróbálnak alkalmazni, például zenét hallgatnak, vagy filmet néznek, figyelemelterelés céljából, mások pedig nyugtatóktól, altatóktól vagy az alkoholtól remélik a támogatást az utazás átvészeléséhez. Ezeknél azonban akadnak sokkal jobb opciók is.

Hogyan küzdhetünk meg eredményesen a félelmünkkel?

Segíthet minket, ha olyan tárgyat viszünk magunkkal, ami nyugtató hatással van ránk. A repülésre készüljünk fel gondosan, mindent készítsünk össze, ami kellhet, az legyen a kezünk ügyében, s persze érkezzünk meg időben, hogy az extra izgalmakat elkerülhessük.

Tanuljunk meg hatékony relaxációs technikákat, amiket útközben is végezhetünk, s közben sajátítsuk el a helyes légzés módszerét is. A megfelelően végzett gyakorlat révén el tudunk lazulni, s ez támogat minket abban, hogy nyugodtak maradjunk.

A legfontosabb mégis az, hogy nézzünk szembe a félelemmel. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy felkészülünk lelkileg is az előttünk álló eseményekre, s felépítjük azokat a forgatókönyveket, amelyekkel találkozni fogunk az utunk során. Ha pedig véglegesen le szeretnénk küzdeni fóbiánkat, akkor kérjük pszichológus segítségét! Legközelebb már lesznek eszközeink, amelyeket alkalmazni tudunk majd.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)