A költözés mindannyiunk listáján ott szerepel a legstresszesebb életesemények között. Hiszen amikor a régi otthonunkat hátrahagyva új birodalmunkat birtokba vesszük, az évek alatt összegyűlt hasznos és haszontalan holminkat egyaránt mozdítanunk kell.
A régi felszámolása
Ahhoz, hogy új életünket megkezdhessük, üresen kell hagynunk, sőt, leggyakrabban másnak kell átadnunk az addig megszokott környezetünket. A Visszuk.hu csapata költöztetés terén az első mozzanattól az utolsó lépésig végigvisz minket, hogy projektünk valóban sikeres legyen.
Mindenekelőtt az vár ránk, hogy eldöntsük, mit viszünk és mi az, amit kiselejtezünk. Egyrészt ilyenkor van alkalmunk átnézni, mely holmijaink váltak számunkra feleslegessé. Ez egy remek alkalom arra, hogy akár rászorulókat támogassunk. Másrészt a környezettudatosság jegyében gondolkodhatunk a megunt dolgaink szelektív újrahasznosításáról, a megfelelő helyre való elviteléről.
Ezt követően elengedhetetlen a tervezés, azaz precízen meg kell határoznunk az elszállítandó ingóságaink és egyéb használati tárgyaink mennyiségét. Ha valamilyen tematika szerint rendszerezzük a tárgyainkat, neki is állhatunk a dobozolásnak. Itt rengeteg szempontot figyelembe kell vennünk.
Ráadásul a csomagolóanyagra célszerű ráírni, hogy az adott pakkal kapcsolatban van-e valami kívánságunk a szállításnál. Az sem árt persze, ha egy-egy csomag tömege nem haladja meg az észszerűség határát.
A tettek mezején
Ekkorra már vélhetően egyeztettünk a költöztető céggel, aminek a legegyszerűbb módja az online ajánlatkérés. Ha elég profikkal van dolgunk, márpedig az a cél, a csomagolást is kérhetjük tőlük megállapodás szerint. Ilyen esetben a csomagolóanyagok, dobozok beszerzésével nem kell foglalkoznunk, ezt a cég megteszi helyettünk.
A szállítandó dolgok mennyiségének pontos meghatározásáról már esett szó. Ez a költöztető cég számára az első legfontosabb információ, hiszen ezen válaszunk alapján jelöli ki a megfelelő méretű teherautót és a csapat létszámát. Megnyugtató, ha a megbízottunk járműparkja kifogástalan állapotú és folyamatosan szervizelt, illetve, ha többféle szállítási kapacitásra alkalmas.
Az is növeli a sikeres költöztetés esélyeit, ha egy jó múltú, több éves tapasztalattal rendelkező cég munkatársai érkeznek meg a nagy napon. Arról nem beszélve, hogy a költöztetéstől nehéz fizikai munka lévén azt várjuk el, hogy erejük teljében lévő szakik valósítsák meg, akikkel nyugodt hangvételű és konstruktív párbeszédet szeretnénk folytatni egy-egy felmerülő probléma kapcsán.
Hogy a siker garantált legyen
Mikor lehet sikeres költöztetésről beszélni? Ha adott napon, adott időtartamon belül a cuccaink a régi lakásból az új rezidenciánkra épségben eljutnak. Joggal merülhet fel a kérdés bennünk, hogy ezt ki fogja garantálni ugyan?!
Ha komoly céggel van dolgunk, akkor annak birtokában áll minden nélkülözhetetlen jogosultság és biztosítás, amelyek az ügyfelek biztonságos kiszolgálását szavatolják.
Kép forrása: Pexels.com
Hirdetés (X)